Hallo!
Oldjátok meg!
Tk. 45/4
Mf. 27/6
2020. április 3., péntek
Katolikus hittan
Szeretettel
köszöntelek benneteket.
Az óra címe: Szent István király
Barátságban Istennel 4. osztály 27. lecke 90-92. oldal
Oktatási cél: Szent
István király életútja
Képzési célok:
a felelősségtudat és a felelősségvállalás képességének fejlesztése.
Szent
István életén keresztül a felelősségvállalás fogalmának megértése, a mindennapi
életre való alkalmazása. A felelősségnek súlyát és nehézségeit igyekezzünk
megértetni, hogy vállalni kell.
Nevelési cél:
Nehézségek során bizalommal forduljunk Krisztushoz. Imádságra nevelés, a
felelősségvállaláshoz kapcsolódóan.
Kedves Gyerekek!
A mai órán Szent István király élet újával ismerkedünk meg, mint
államalapítóval, akinek köszönhetjük, hogy ezer éve fennáll Magyarország.
Az
óra anyagának a feldolgozásához segédletek, ötletek:
Olvasd
el Szent István király rövid történetét a tankönyv 90. oldalon. Nézd meg az
első és második feladatokhoz tartozó rövid történeti összefoglalókat.
Szent István király tíz
püspökséget alapított:
●
Esztergomi
érsekség / érseke az ország prímása, Győri püspökség, Veszprémi püspökség,
Pécsi püspökség, Váci püspökség, Egri püspökség, Kalocsa-Bácsi püspökség,
Csanádi püspökség, Bihari / Nagyváradi/ püspökség, Erdélyi (Gyulafehérvár)
püspökség
A magyar vármegyék
alakulása Szent István király idején
●
Negyvenöt vármegye
képződött ez időben, élükön királyi ispánokkal, latin nevükön comesekkel, akik
a Karoling-kor grófjainak feleltek meg,
A 91. oldalon található 3. és 4. feladatokat türelemmel
olvasd el. Gondold végig, hogy a törvényekre miért van szükség. Te most kiért
vagy felelős?
A 92. oldalon olvashatod
Szent Imre herceg halálát és az ország felajánlását.
Az országfelajánlás
1038-ban történt, Nagyboldogasszony ünnepén.
A Hartvik püspöktől
származó legendában így olvashatunk erről: Végre Isten irgalmából, a
százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról a királyt, s
mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket
és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük,
hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket; hogy az
igazságot szeressék, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén
csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott
fel:
„Ég királynője, e világ jeles újjászerzője,
végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a
néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva
lelkemet kezedbe ajánlom.”
Ima: Egy szép, rövid imádság Szűz Mária
égi közbenjárásáért.
Most segíts meg Mária,
ó irgalmas Szűzanya!
Keservét a búnak,
bajnak eloszlatni van hatalmad.
Hol már ember nem
segíthet, a Te erőd nem törik meg.
Hő imáit gyermekidnek
nem, Te soha nem veted meg.
Hol a szükség kínja
nagy, mutasd meg, hogy anyánk vagy.
Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!
Ámen
Ének:
Magyar hazánk (Szent István himnusz):
Házi feladat:
A tankönyv 92. oldalán az 5.
feladat: Szent István király nyomán írj rövid imádságot hazánkért.
Imádkozva értetek
Angol emelt
2020.04.03. Angol emelt
Dear Kids!
Thank you for your homework.
A hf. megoldásait itt látod, ellenőrizd le, hogy jól dolgoztál-e.
Többen lehagytátok a mf. feladatában az "am, is, are" -t, pedig felhívtam rá a figyelmet.
Mf. 20. old. 2. feladatában személyes, vagy birtokos névmásokat kell beírni.
I
you
he / she / it ➤ személyes névmások
we
yot
they
my
your
his / her / its ➤ birtokos névmások ( utána mindig egy főnév áll )
our
your
their
Fordítsd le szóban, csak úgy fog menni!
A Mf. 20. old. 3. feladatához a mf. hátulján lévő CD-re van szükséged. Remélem van olyan eszközöd, amin le tudod játszani. ( CD lejátszó, számítógép, PS...)
- az 1.11 track-et keresd meg
- ezt kell lejátszani a feladat megoldásához
- A kérdésekre válaszolj a hallott szöveg alapján!
- Rövid válaszokat kell adnod.
Ha nem tudod lejátszani, akkor ezt a feladatot hagyd ki. ( Sajnos ezt a hanganyagot ide nem tudom egyelőre felvarázsolni. )
Az elkészült feladatokat küldd el a megszokott módon.
Határidő: 2020. 04. 06.
Have a nice weekend.
Andi néni

Német emelt
Kedves gyerekek!
Nézzétek át a 8-12. leckék anyagát!
Néhány gyakorló feladatot kaptok, amely segít felkészíteni a dolgozatra benneteket.
Készítsétek el ezeket a füzetben!
1. Írd be a sein ige helyes alakjait a mondatokba!
- Wer ........ du?
- Ich ....... Hans.
- Was ........ auf dem Fußboden?
- Auf dem Fußboden ........... der Teppich.
- Eva, Helga! Wo ......... ihr?
- Wir ......... hier, im Kinderzimmer!
- Klaus! Wer ......... auf dem Foto?
- Auf dem Foto ......... die Eltern.
2. Nézzétek át a tk.81./1. feladatát!Fontos a tanult szavak jelentése, és a névelője!
3. Pótold! Ein/ein/ -
( Emlékeztek arra, hogy mely főnevek esetében nem teszünk ki semmit a szavak elé?
- A többes számú főnevek esetén nem értelmezzük azt, hogy egy! (Nincs ilyen: egyek asztalok!)
Hier ist ........ Mann. Er ist aber reich. Schau mal!......... Seeschiff!
Im Zimmer hängt ......... Bild. Es ist schön.
Auf dem Schreibtisch sind .......... Schulbücher und .......... Bleistifte.
Petra ist ......... Schülerin in der Klasse. Dort steht ......... Frau. Sie ist Frau Klein.
hier ist ......... Apfel. Er ist süß.
4. Válaszolj a zárójelben lévő jelek alapján Ja-val (😊) vagy Nein-nal (😦)!
Használd a hosszú tagadást és a melléknév ellentétpárokat!
Ist die Milch kalt? (😦 )
..........................................................................
Ist has Heft schön? (😦)
..........................................................................
Ist der Lehrer traurig? ( 😦)
..........................................................................
Ist das Haus hoch? ( 😊)
.........................................................................
5. Nézzétek át a tk. 82./ 4.,5. feladatait!
Az írásbeli feladatokat kérem szépen a szokott módon elküldeni!
Határidő: április 6.

Angol Normál 04.03.
Kedves Szülők és Gyerekek!
A mai téma: Classroom instuctions- Osztálytermi utasítások
1. Tk 7.old/ 5a, b
-Hallgassátok meg a mondatokat és ismételjétek el a hallott szöveg után.
Hanganyag: Page 7 Exercise 5a, 5b
A TK hanganyagait a következő linken találjátok:
https://elt.oup.com/student/project/level1/unit01/audio?cc=hu&selLanguage=hu
A szerver nem mindig elérhető, mert sokan használják, próbálkozzatok többször, ha mégsem megy írjátok meg nekem.
- Olvassátok el és próbáljátok meg kitalálni mit jelentenek az utasítások!
Segítség: MF 82.old/ 1B Instructions
2. MF 82.old/ 1B Instructions
- Másoljátok le a mondatokat a SZÓTÁR füzetetekbe angolul és magyarul.- Fényképezzétek le!
- Tanuljátok meg!
- Hallgassátok meg a hanganyagot, állítsátok meg, ismételjétek el az utasításokat, mondjátok el magyarul is mit jelentenek.
Játék:
- Hallgassátok meg az utasításokat és játszátok el, mutogassátok el , amit kér.
- Anyával, Apával, Tesóval játszátok el (ha van lehetőségetek, videochatben hívjátok fel egymást, és játszátok el egymással a játékot):
Először Ti mondjátok az utasításokat, Anya, Apa , Tesó megcsinálja, aztán cseréltek.
3. A fényképet 2020.04.03. 19:00-ig küldjétek el az e-mail címemre.
Köszönöm szépen!
Szép hétvégét mindenkinek!
Enikő néni

04.03. Református hittan
Sziasztok! Újítunk egy kicsit, nézzétek meg a következő diavetítést:
http://refpedi.hu/hatteranyagok/digitalis hittan/3h%C3%A9t/4.o.Vir%C3%A1gvas%C3%A1rnapt%C3%B3l h%C3%BAsv%C3%A9tig.20200325SzA.ppt
Ha nem sikerült, nem baj, dolgozhattok a Tankönyvben (66. oldaltól) és a Munkafüzetben (87. oldaltól) is. Jó pihenést a tavaszi szünetben, vigyázzatok magatokra, imádkozzatok! Szeretettel gondolok Rátok!

Matematika_ápr.3.,péntek
Jó reggelt kívánok!
1. Bemelegítő gyakorlat: fejben való szorzás
https://wordwall.net/hu/resource/892380/matek/szorz%c3%a1s-fejben-4-oszt%c3%a1ly
Pörgess 10-szer, írd le a füzetedbe a szorzásokat, majd számítsd ki őket fejben! A tanult módszereket alkalmazhatod!
2. Írásbeli szorzás gyakorlása
- 1. csoport: Levi, Krisztián, Krisztofer, Lorenzó, Zoli + akiknek a szülei dolgoznak:
Mf. 29.o./1.
és még a füzetbe kiszámítani becsléssel (tízesre) együtt: 35*27, 19*16, 93*23
- 2. csoport: a többiek + akik az 1. csoportban vannak, de mégis szeretnék kiszámítani az összes feladatot:
Mf. 29.o./1.
és még a füzetbe kiszámítani becsléssel (tízesre) együtt: 35*27, 19*16, 93*23, 44*55, 21*37
A becslésnél a szorzandót és a szorzót is kerekítened kell!
Segítség:
a munkafüzeti feladathoz:

a füzeti feladathoz:
Az összes feladat megoldását kérem e-mailben elküldeni!!!
Szép hétvégét kívánok!
FEJLESZTŐ 04.03.
Mára egy kis matek gyakorlás. Jó munkát kívánok.
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=77&select_osztaly_search=2-osztaly&select_tantargy_search=matematika&select_temakor_search=szorzas-osztas
Beküldendő nincs.
ETIKA 04.03.
Tananyag:
A VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR HELYSZÍNEI
-Mi az a világörökség?
A világörökségi helyszínek olyan kulturális
vagy természeti szempontból egyedinek
számító értékek, melyeket meg kell őrizni.
Minden ország kötelezettséget vállal arra, hogy a
saját területén fekvő világörökségi helyszíneket óvja és megőrzi a későbbi
generációk számára.
Feladat
( egyet kell választanod ) :
-
A világörökség részei Magyarországon,
felsorolás a füzetben. vagy
-
1 magyarországi helyszín kiválasztása,
rövid leírás készítése a füzetbe. vagy
-
Fotók küldése. vagy
-
Jártál már olyan helyen, ami a
világörökség része? Mesélj! Írd le a füzetbe!
Egy
kis segítség a témában:
Beküldendő: fotó az etika füzetben leírtakról, vagy képek.
Határidő: 04.17.
KÖRNYEZET 04.03.
Írd le a vázlatot a környezet füzetedbe!
42.
óra IV. 03.
Együttélés a családban
A család egy közösség,
melyhez különböző korú emberek tartoznak.
Vannak közeli és
távolabbi kapcsolatban lévő tagjai.
Jellemzője az
összetartozás, a szeretet és a megértés.
A családtagok segítik
egymást, gondoskodnak egymásról.
A közös programok, az
együtt átélt élmények összefogják a családot.
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________
Kérlek készíts egy színes rajzot a családodról!
Olvasd el a Tankönyv 54-55. oldalát,
beszélgessetek erről a családoddal!
Beküldendő: a környezet füzetről fotó (vázlat és rajz is).
Határidő: 04. 06. hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
03.12. Református hittan
Kedvesek! Ismerkedjetek meg Virágvasárnap történetével. Nézzétek meg a diavetítést (PowerPoint vagy más diavetítő szükséges). A történet...
-
Jó reggelt kívánok!😃 OLVASÁS Néhány játékos feladatot hoztam mára neked. Még mindig Rumini. 😉🐭 https://wordwall.net/hu/...
-
Olvassátok át a 13. fejezetet! Ma 2 -es füzetben fogtok dolgozni. + online feladat: https://learningapps.org/9078732 Képet kérek a ké...
-
Ma síkidomokkal kapcsolatos feladatot kaptok. Jó gyakorlást kívánok! https://learningapps.org/8923935 Beküldendő nincs.