2020. május 8., péntek

Katolikus hittan


    Boldog Özséb
A közösségteremtő remete




Néha mindnyájan vágyunk egy kis csendre és magányra, amikor nem zavar semmi és senki, amikor töltődhetünk, de alapvetően arra lettünk teremtve, hogy közösségben éljünk, hogy észrevegyük, hogyan tehetjük széppé a közösen eltöltött időt.
Boldog Özséb is sokáig egyedül élt, később mégis a közösségi életet választotta.


Boldog Özséb Esztergomban született 1200 körül. Szent István által alapított káptalani iskolába járatták.  Szerény, hallgatag, komoly fiú volt: imádkozott, böjtölt, elmélkedett, szorgalmasan tanult. Papként pedig „mindennap mély áhítattal mutatta be a szentmisét”.
Jövedelmét szétosztotta a szegények között. Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének megvalósítását az országra zúduló tatár betörés késleltette. Akkoriban sok remete élt Esztergom környékén, a hegyekben. Amikor a városban jártak, hogy készítményeiket eladják, Özséb házát is fölkeresték. A velük való beszélgetésben egyre jobban érezte, hogy remete szeretne lenni.
Négy éven át részt vett a tatárdúlás utáni újjáépítésben, majd lemondott a kanonokságról, és remete lett. Azért választotta a remeteéletet, hogy imádkozzon, böjtöljön és engeszteljen Magyarországért.
Özséb egy alkalommal csodálatos látomásban részesült. Egy éjjel, ima közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá egyesültek. Özséb úgy érezte, hogy ez meghívás, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket, és így is tett. Így alakult meg az általa alapított szerzetesrend. Közösségük pártfogójának Remete Szent Pált az első sivatagi remetét választotta, ezért hívják őket pálosoknak.
A pálos rend ma is fennáll, négy rendházban élnek Magyarországon. Tagjai együtt élnek egymás iránti szeretetben, példát mutatva ezzel másoknak.  A rend tagjai nagyon szeretik Szűz Máriát, ezért a szerzetesek fehér ruhát hordanak, a rózsafüzért szívesen imádkozzák.

Feladat:
Old meg a tankönyv 97/1.2.3. feladatát.

I. Válaszd ki a helyes választ:
Hol született Boldog Özséb?
1. Budapesten
2. Esztergomban
3. Prágában

Honnan jöttek Boldog Özsébhez a remeték?
1. hegyekből
2. sivatagból
3. Bajorországból

Remeteként imáját felajánlotta…
1. meleg ruháért
2. hazájáért
3. kényelmes ágyért

Mit látott látomásban?
1. farkasokat
2. kenyeret
3. lángot

Kit választott a közössége pártfogójának?
1. Remete Szent Antalt
2. Szűz Máriát
3. Remete Szent Pált

                                   
- Boldog Özséb sokat volt egyedül. Minden dolgát egyedül intézte: szorgalmasan tanult, imádkozott, elmélkedett, dolgozott, mégis, mikor Isten a látomás által meghívta őt a közösségi életre, mindjárt igent mondott, hiszen szerette Istent. Gondold át, te igent mondasz-e első szóra a szüleidnek, testvérednek, amikor hívnak, hogy velük legyél: segíts valamilyen munkában, játssz együtt vele, beszélgess vele, hallgasd meg.
- Boldog Özséb együtt élt a rendtársaival és elfogadta, szerette őket olyannak, amilyenek, és megértő volt velük. Mert néha nehéz együtt lenni, együtt dolgozni a másikkal. Gondold át, hogy te mennyire tudsz megértő és türelmes lenni a családtagjaiddal, mennyire tudod elfogadni, ha rossz napja van valakinek, és tudod-e őt úgy is szeretni?
- Észre vetted, hogy mindent könnyebb együtt megcsinálni, mint egyedül? Egyedül lassabban megy, sokkal fárasztóbb. Miért jó közösen dolgozni, játszani? Mikor érezted azt, hogy sokkal könnyebben és vidámabban meg tudtad tenni, el tudtad végezni, (munka, játék...) azért, mert együtt csináltad valakivel?
- Te mit tennél ezekben a  helyzetekben? Fejezd be a mondatokat: tankönyv 98/6. feladat

Heti gyakorlat, összefoglalás:

- Idézd fel, milyen tulajdonságait ismerted meg Boldog Özsébnek?
Szeretetcselekedetek:
- Figyelj oda rá, hogy kevés időt tölts elvonulva, inkább igyekezz együtt lenni a családtagjaiddal
- Kapcsolódj be a közös játékba, munkába
- egy szóra menj és tedd meg, amit kérnek
- Minden nap köszönd meg Istennek a családodat.

Ima:

Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok egyedül, köszönöm a családomat. Segíts, hogy egymást segítve tudjunk élni. Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

03.12. Református hittan

  Kedvesek! Ismerkedjetek meg Virágvasárnap történetével. Nézzétek meg a diavetítést (PowerPoint vagy más diavetítő szükséges). A történet...